Ciszterci Műemlékkönyvtár – Leopold Peis

A zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár barokk terme a 18. században, a heinrichaui szerzetesek által kezdeményezett építkezések során jött létre. Mindennek a fotózását olyan hangulat járta körbe, ami a falakból áradó hangulat által mindig különleges emlék lesz számomra. Egy ilyen hely fotózását ezáltal jó előre szoktam megtervezni, révén sokszor a látogatók miatt (akiket egy ilyen helyen nem…

Szeleta Park Látogatóközpont – Narmer Építészeti Stúdió

A miskolci Szeleta Park egy izgalmas látogatóközpont, aminek fotózása egyben volt szórakoztató és fotós kihívás is. Az efféle fotózások, mivel 2-3 közötti utazás előzi meg, igen korai indulással kezdődik. Ha útközben nincs akadály, akkor hasonlóan korai érkezéssel kezdtem itt is, hogy a legjobb fényben készülhessenek az első képek, majd következhetett a belső terek. Szerencsés helyzet,…

Bodajki Vadászkastély – Dekon

A Bodajki Vadászkastély egy olyan több funkciós épület, ami egyben ötvözi a múltat és a jelent is. Maga a felújítás egy pince bővítménnyel kezdődött, amit az építész stúdió kezdeményezett, majd egy izgalmas interaktív vadász kiállítás került a kastély épületébe, amit a Narmer Építész Stúdió tervezett. Mindig szeretem a történelmi épületeket bejárni és úgy bemutatni, ahogy…

Szent István Király múzeum kiállítás – Grafit Műterem

A Grafit Műterem látványos kiállítást tervezett a Szent István Király múzeumba. A múzeumban már látogatható volt a kiállítás, így annak fotózása egy olyan kihívás volt. Sok esetben egy letisztult tér látványa önmagában is erős, de ha emberekkel tudom megtölteni a tereket az mindig érdekesebbé és életszerűbbé tudja varázsolni a tereket. Székesfehérvár Grafit Műterem

Zene Háza – Sou Fujimoto

Izgalmas napot töltöttem a csodálatra méltó Zene házának fotózásával. Fotókká formálni egy ilyen épületnek a tereit, a részleteit szórakoztató feladatnak bizonyult. Ez volt az a fajta fotózás aminél erősen éreztem, hogy ha az ember olyat csinál, amit élvez, akkor az nem munka! Budapest Sou Fujimoto

Aranypaloták – Optinvest

Az Optinvest ingatlanfejlesztő cég Budapest egyik legmeghatározóbb projektjét hozta létre Szalai Dániel művész és a Pyxis Nautica tervezésével, amikor is arany textíliákkal vontak be olyan meghatározó belvárosi épületeket, mint az Almássy-, a Dréher-, a Kincsem- és a Wágner palotákat. Ebben a projektben vehettem részt, mint fotós és alkothattam meg azt a címlapot, ami az Octogon…