Szeleta Park Látogatóközpont – Narmer Építészeti Stúdió

A miskolci Szeleta Park egy izgalmas látogatóközpont, aminek fotózása egyben volt szórakoztató és fotós kihívás is. Az efféle fotózások, mivel 2-3 közötti utazás előzi meg, igen korai indulással kezdődik. Ha útközben nincs akadály, akkor hasonlóan korai érkezéssel kezdtem itt is, hogy a legjobb fényben készülhessenek az első képek, majd következhetett a belső terek. Szerencsés helyzet,…

A tudás kockája – Formiconcept

A győri Széchenyi István Egyetem Tudományos és Innovációs Park részeként jött létre a „Kocka” innovációs központ épülete, amit hosszú elhagyatott évek után átépítéssel keltettek újjá, és kapott otthont oktatási és kutatási funkcióknak. Ezen új funkciókat dolgoztam fel az ott töltött napon, amikor is az épület minden oldalát fotóztam, kívül-belül, a nap különböző szakaszaiban. Ezáltal tudtam…

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia – Triskell

Több napos megbízás keretében sikerült teljeskörűen befotóznom az új Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát, révén egy ekkora léptékű komplexum fotózása a nap járását épp úgy befolyásolja, mint egy kisebb helyét. Előzetes terepszemle alapján terveztük meg a külső és a belső terek fotózását is, mivel a kívülről látható hatalmas méreten felül rengeteg különböző belső tér volt,…

Budapesti Német Iskola konténerépülete – Bánáti + Hartvig

Lenyűgöző látni, amikor az építészet választ ad egy felmerülő problémára és azt a lehető legfigyelmesebb módon illeszti be a természetbe. Ez történt a Budapesti Német iskolánál is, amikor egy bővülés miatt felmerült egy gyors és környezetet kímélő megoldás, a konténerépület, amit úgy illesztettek az erdőbe, mintha csak együtt nőtt volna oda az épülettel. A fotózását…

Hagyományok Háza – Kroki Stúdió

A budapesti Hagyományok Háza egy kiemelt nemzeti intézmény, melynek célja a Kárpát-medence hagyományos kultúrájának közvetítése a mindenkori közkultúra felé, a néphagyomány élhető műveltségi tényezőként, érvényes tudásként való megjelenítése a közművelődésben, a szórakozásban, az oktatásban. Mindezen történelmi és kulturális gazdagságot nagy felelősség művészi látásmóddal és kellő látványossággal visszaadni a képeket nézők számára. Budapest Kroki Stúdió